*|MC:SUBJECT|*
Beralmar
Newsletter 135 - március 2019
Becsült olvasási idő: 5 perc
 

Sikertörténetek
XV. Tanulmányi eset: HAP KEE - ENERGIA-HATÉKONYSÁGI PARADIGMA

A testület
AZ INDIAN CERAMICS ASIA 2019-ES KIÁLLÍTÁS KONKLÚZIÓI
A 2019 UZBÜILD KIÁLLÍTÁS KONKLÚZIÓI

Újdonságok és fejlesztések
EGY KEMENCE MÓDOSÍTÁSA MAGYARORSZÁGON

Sikertörténetek
XV. Tanulmányi eset: HAP KEE - ENERGIA-HATÉKONYSÁGI PARADIGMA

A projekt eredete

2015-ben a malajziai Selangori HAP KEE kerámiagyár tulajdonosai tudatta Beralmar-ral ama elhatározását, miszerint befektetni szeretnének egy új termelési sorban. Ebben két cél motiválta őket: egy, növelni a piaci részesedésüket a Kuala Lumpur-i zónában és kettő, bevezetni az üreges téglákat egy olyan piacban, amelynek szokása a tömör téglák használata. Ez ráadásul, versenyképessé tette termelését a cementblokkokkal szemben.

Az új termelési sornak két fő jellemzővel kellett bírnia: termelni kellett napi 500 tonnát az első fázisban és 750 tonnát, a másodikban, a lehetőleg legminimálisabb hő-felhasználás mellett.

A projekt végrehajtása

BERALMAR-t, amely korábban már szállított HAP KEE részére egy petrolkoksz-os rendszert a régi sorhoz, választották a projekt végrehajtásához. BERALMAR ajánlatában szerepelt kemence-kocsira történő közvetlen rakodású szárítót és egy magas szintűen hasznos PRESTHERMIC típusú kemencét

Az új üzem elhelyezése Kuala Lumpur északi részén

Az első kemencekocsi égetett anyaga közvetlenül a piachoz.

A közvetlen rakodású szárítókra jellemző lassú szárítási ciklus lehetővé tette HAP KEE-nek, hogy a szárítási folyamatot pusztán az alagút kemence hő-visszaszerzésével menjen végbe. Ez részben kivitelezhető a Malajziában egész évben előforduló 30°C-os állandó délelőtti hőmérsékletnek köszönhetően.

A magas szintűen hasznos alagút kemence és a Beralmar szilárd állapotú üzemanyagokban való tapasztalata lehetővé tették azt, hogy a kemence elérje az előre tervezett termelést az első fázisban (napi 500 T) pusztán kíméletes költségű üzemanyag használataval, mint a petrolkoksz.

Sikeresen helyezték üzembe az új termelő sort 2018 elején. A második fázist, vagyis a napi 750 T-ig történő emelését, a kemence elő melegítési zónában szükséges földgáz rendelkezésre állítását követően kerül majd sorra.

Konklúziók

Malajziában a téglák ára nem éppen a világ legmagasabbja, azon kívül a betonblokkok által generált konkurencia még nehezebbé tesz mindent a malajziai kerámiagyártok kárára.

Azonban, egy évvel az üzembe helyezés után, köszönhetően a BERALMAR javaslatának, amelynek tervezett alacsony hő-költsége adott kompetitív jelleget a termelési folyamatnak, a HAP KEE új sora bebizonyította, hogy ez egy kereskedelmi siker, ennél fogva ez vitán felüli egy sikertörténet.

A következő és egyben ennek a sorozatnak utolsó részét a 137-est, 2019-es májusi Newsletterben publikáljuk majd.

A testület
AZ INDIAN CERAMICS ASIA 2019-ES KIÁLLÍTÁS KONKLÚZIÓI

BERALMAR részt vett február végén az INDIAN CERAMICS ASIA-ban, ami rendezésre került az Ahmedabad-tól néhány kilométerre lévő Gandhiangar (Gujarat) nevű városban. Ez volt az egymásutáni 10-ik alkalom, hogy Beralmar jelen volt. Ez bizonyítéka az indiai piaccal lévő hosszú távú kötelezettségünknek.

A tíz éves kép alapján, bizonyára a mostani volt a legprofibb részvétel két oknál fogva: egy, a látogatok magas minőségének köszönhetően, mert más alkalmaktól eltérően, majdnem minden látogatás releváns volt most és kettő, a szervezés minősége érezhetően egyre jobb.

A Gandhinagar kiállítási csarnoka jobban megfelel a célnak a Ahmedabadénél. Üdvözöljük a kiállítás szervezőinek az elhatározását, miszerint a folytatás a továbbiakban itt lesz.

A BERALMAR standját sokan látogatták az egész kiállítás alatt. Kivitel ez alól – ahogy jellemző majdnem minden kiállításnál – az utolsó nap volt. Az indiai gyártók egyre jobban meg vannak győződve arról, hogy a termelési folyamatokat gépesíteni kell, kisegítendő ezzel az újabb formatok piacba való bevezetését. Ez nagyon fontos abban, hogy versenyezni tudjanak a betonblokkokkal és egyéb anyagokkal. Tudják emellett, hogy számíthatnak a BERALMAR segítségére: Indiából kaphatnának megfelelő megoldásokat európai technológiával.

Minden kétséget kizárva találkozunk Gandhinagarban 2020-ban.


A 2019 UZBÜILD KIÁLLÍTÁS KONKLÚZIÓI

Az UZBUILD huszadik megrendezése helyet kapott Taskentben (Üzbegisztán). Az esemény időpontja egybe esett az INDIAN CERAMICS ASIA kiállítás időpontjával.

BERALMAR stand-felállításának célja bemutatni azokat a projekteket, amiket jelenleg végbe visz Közép Ázsiában, ahol cca.15 hónap leforgása alatt üzembehelyezésbe kerül három új komplett üzem, konkrétan Kazahsztánban, Üzbegisztánban és Türkmenisztánban.

A kiállítást sokan látogatták. A BERALMAR standja felkeltette a látogatók érdeklődését, annak ellenére is, hogy ez nem a kerámiaiparnak szánt esemény volt.

Reméljük, hogy a lezajlott tárgyalások hozzá járultak a megjelent építők tudatosságának a felkeltéséhez arra vonatkozólag, hogy vannak előnyei a kerámiai struktúrákkal történő építésnek. Így egy következő alkalomban jelen lehetünk fontos újdonságokkal BERALMAR Közép Ázsiában lévő projektjeiről.

Találkozunk jövőre Taskentben!

 

Újdonságok és fejlesztések
EGY KEMENCE MÓDOSÍTÁSA MAGYARORSZÁGON

BERALMAR egyáltalán nem régen befejezte egy alagút kemence módosítását Magyarországon, a PÁPATESZÉRI TÉGLAIPARI KFT-nek az ország északnyugati részén.

A módosítás lényege volt meghosszabbítani azt a kemencét, amit maga BERALMAR épített 2007-ben. A feladat az előkemence átalakítása volt úgy, hogy az a kemencének a meghosszabbított részévé váljon. A kemencével párhuzamosan egy új előkemencét építették.

Az előkemencének az átalakításához szükség volt megváltoztatni végig azt a körszakaszt, ami a húzat-ventilátor zónájánál kezdődik a korábbi előkemencének a bejáratáig. Ugyanúgy megváltoztatták a falak egy nagyobb részét, beépítve mindezt így a kemencének a szerkezetébe.

Alá kell húzni, hogy a kemence meghosszabbítása a gyár termelésének megállítása nélkül történt. A kemencét csak egy napig kellett megállítani az előkemence falainak és tetőjének a lebontási idejére.

Köszönetünket nyilvánítjuk a Valdinger családnak, hogy ismét bizalmat szavazott BERALMAR-nak.

A kemence új bejáratának építése a termelés megállítása nélkül.

Beralmar, 50 years with you!
BERALMAR TECNOLOGIC S.A · Avda. Valles 304 · Terrassa, B 08220 · Spain
+34 937 312 200