*|MC:SUBJECT|*
Beralmar
Newsletter 120 - november 2017
Becsült olvasási idő: 5 perc
 

Sikeres projektek
VIII. TANULMÁNYI ESET: TAYLOR BRICKS: FEHÉR KLINKER TÉGLA ÉGETÉS PETROL-KOKSSZAL

Újdonságok és fejlesztések
BERALMAR AUTOMATIKÁK: ELJÖTT AZ IDEJE A GYÁRTÓSOROK FELÚJÍTÁSÁNAK
DIAMOND BRICKS, A BERALMAR INDIA ELSŐ PROJEKTJE

Sikeres projektek
VIII. TANULMÁNYI ESET: TAYLOR BRICKS: FEHÉR KLINKER TÉGLA ÉGETÉS PETROL-KOKSSZAL

A projekt kiindulópontja

A kétezres évek közepén a földgáz ára erősen megdrágult az Egyesült Államokban, csak úgy, mint jobbára mindenhol a világon. Ebből kifolyólag a TAYLOR BRICKS arra kérte fel a BERALMART, hogy készítsen számára egy olyan berendezést, amely lehetővé teszi a petrol-koksszal való égetést az észak-amerikai piac számra. Tette ezt annak ellenére, hogy e piac teljes termelését a klinker téglák teszik ki, vagyis olyan termékek, amelyek nagy hozzáadott értékkel rendelkeznek és ennek megfelelően ellenállóbbak a magas energetikai kiadásokkal szemben, ugyanakkor sokkal igényesebbek vizuális tulajdonságaikra nézve.

Ebben a kontextusban a salisbury-i (Észak-Carolina) TAYLOR BRICKS-szel folytatott tárgyalások komoly kihívás elé állítottak minket, hiszen a termékformátumok katalógusának teljes színválasztékát felölelte a projekt a feketétől a fehérig. A fehér klinker tégla petrol-koksszal való kiégetése egészen addig elképzelhetetlen volt.

A TAYLOR termékeinek kiterjedt színskálája

A projekt kivitelezése

A felajánlott megoldás egy MICROMATIC rendszer volt, mely a termékformátumnak megfelelően képes injektálni változó százalékmennyiségű petrol-kokszot az égetéshez: a fehér és tiszta formátumokhoz maximum 30%-nyi petrol-kokszot (a fennmaradó mennyiség földgáz), a sötétebbekhez pedig 50%-ot használva. Hogy könnyebbé tegyük a megfelelő arány elérését és lehetővé tegyük a földgáz és a petrol-koksz közötti oda-vissza váltást, beépítettük az alternatív befecskendezéshez adaptált injektorokat.

Végeredmény

Mind, a megelőző tesztek, mind a végső üzembe helyezés sikerrel zajlott, és igazolta, hogy a petrol-koksz vizuális megjelenése a terméken mindig függ a befecskendezett koksz százalékos arányától, és tulajdonképpen észrevehetetlen, ha az érték nem éri el az 50%-ot. Az energetikai számlán mutatkozó, illetve a helyettesített földgázból származó megtakarítások, igen jelentősek lehetnek, ahogy ezt a TAYLOR BRICKS példájánál is megtapasztalhattuk.

Évekkel később, az Egyesült Államokban történt fracking-bummal a földgáz ára újra lecsökkent, és az ország minden kemencéje visszatért ehhez az üzemanyaghoz; de akkor, 2007-ben, amikor üzembe helyeztük a TAYLOR BRICKS gyárban ezt a rendszert, ez egy válasz volt annak a nagyon sürgető igénynek a felmerülésére, hogy csökkenteni tudják az energetikai kiadásokat, a BERALMAR pedig sikerrel oldotta meg ezt a bonyolult feladatot.
 
A következő tanulmányi eset a 122., 2018. januárjában megjelenő Newsletterben lesz olvasható.
 

 

Újdonságok és fejlesztések
BERALMAR AUTOMATIKÁK: ELJÖTT AZ IDEJE A GYÁRTÓSOROK FELÚJÍTÁSÁNAK

Közel 1 évtizeddel az építőiparban a világ sok pontján kirobbant válság után, az ingatlanpiac újra kezd aktívvá válni, ami ösztönzőleg hat a kerámiaanyagok irányában jelentkező keresletre is. Ennek hatására sok olyan gyártósor kezd újra termelni, amely az utóbbi években inaktív volt. Minden további nélkül kijelenthető, hogy egyes műszaki követelmények megváltoztak, köszönhetően az új termékformátumoknak, a csomagolási elvárásoknak, stb., így új igények alakultak ki az automatikák területén Elérkezett az idő, hogy foglalkozzunk velük.

Jó alkalom ez, hogy emlékeztessük barátainkat és ügyfeleinket, micsoda kapacitással is rendelkezik a BERALMAR az automatizálás világában.

A BERALMAR saját Automatikai Részlegét 2009-ben hozta létre azzal a céllal, hogy a kerámiaipar minden igényét kielégítő automatikákat tervezzenek és gyártsanak: vágás, szárító-töltés és -ürítés, kemencekocsi-rakodás és -lerakodás, csomagolósorok, intelligens raktárkészlet, stb., mind robotika vagy hagyományos rendszerek irányítása alatt. Annak ellenére, hogy a részleg kevesebb, mint 10 éve működik, tapasztalatai messzire nyúlnak vissza, a BERALMAR 2009-ben tucatnyi olyan szakemberrel indította el az Automatikai Részleget, akik a már nem üzemelő Agemac-Tecnoseveco-tól érkeztek és Cayetano Gimenéz, a vállalat műszaki irodájának korábbi igazgatója vezette őket.

A BERALMAR Automatikai Részlege




E szakember-gárda alkalmazásával a BERALMAR olyan technológiát tudott létrehozni, amely lehetővé tette, hogy a cég az utóbbi években mintegy 20 saját automatikával irányított teljes gyártósort szolgáltasson Oroszországba, Algériába, Malajziába, Marokkóba, Kazahsztánba, Üzbegisztánba és még sorolhatnánk.
 
A BERALMAR automatikáit az időtálló minőség és a megbízhatóság jellemzi. Úgy hisszük, hogy az alacsony költségű koncepció hibás, különösen, a mechanizmusokra vonatkozólag.

Bármilyen, automatikákkal kapcsolatos témában keressék nyugodtan kereskedelmi osztályunkat.
 

+ információ:
A BERALMAR automatikái
DIAMOND BRICKS, A BERALMAR INDIA ELSŐ PROJEKTJE

Azóta, hogy a BERAMAR INDIA megkezdte működését 2016. októberében, számos égőcsoportot szolgáltatott már az ázsiai ország számára. Idén viszont véghezvitte első projektjét, mely óriási hír számunkra!

Ez a projekt a DIAMOND BRICKS gyárban jött létre, mely Palaniban, India déli részén található.

A DIAMOND BRICKS egy jelentős tervezési hiányossággal küszködő kemencével rendelkezett, ami olyan elégtelen égésminőséget produkált, hogy a gyár termelését 3 éve le kellett állítani. Az egyik legnagyobb problémát a korábbi égőcsoportok jelentették. Ezekhez egy szénüzemű gázgenerátor tartozott, mellyel kapcsolatban folyamatosan karbantartási gondok merültek fel.

A BERALMAR INDIA és a DIAMOND BRICKS között létrejött projekt célja az volt, hogy a gyár termelését napi 25.000 téglára emeljék (kb. napi 85 tonna) és javítsák a termékek minőségét. A probléma megoldásához megváltoztatták az égetési rendszert oly módon, hogy installáltak 6 db, AGNI típusú mikronizált kőszén injektorcsoportot, és lecserélték a kemence többi részén működő berendezéseket is: minden ventillációs csatornát, az árkot, a forró levegő visszanyerési konstrukciót az előkemencében, stb.

A kemence új konfigurációja, illetve a berendezések üzembe helyezése és a termelés beállítása után (melyeket a Beralmar-Terrassa végzett), megállapítható, hogy sikerült elérni a következő célokat:

  • Az előkemence megfelelően szárítja az anyagot. A kemencekocsik 8%-os nedvességtartalommal rendelkező termékekkel lépnek be az első fázis után, melyben természetes szárításon estek át.
  • A termelés napi 30.000 téglában stabilizálódott (kb. 100 tonna naponta), ami meghaladja az ügyfél előzetes elvárásait.
  • A minőség radikális javuláson esett át: azon túl, hogy sikerült minimalizálni a selejtszázalékot, lehetőség nyílt emelni a termékek eladási árát az égés minőségének és színének köszönhetően.

Nagyra értékeljük a DIAMOND BRICKS bizalmát, melyet a BERALMAR INDIA-nak szavazott. Ahogy említettük, lehet, hogy egy kisebb projekt volt ez, de számunkra óriási jelentőségű!
 

Palani, India déli részén.

Példa a rossz minőségű égetésre, még a BERALMAR INDIA közbelépése előtt.

Egy kép a történelem számára.

 

Jelentősen javított minőség az első kocsikon, melyek elhagyták a kemencét.

Beralmar, 50 years with you!
BERALMAR TECNOLOGIC S.A · Avda. Valles 304 · Terrassa, B 08220 · Spain
+34 937 312 200