*|MC:SUBJECT|*
Beralmar
Newsletter 101 - február 2016
Becsült olvasási idő: 5 perc
 

A Testület
A SZÁRÍTÁSI ÉS ÉGETÉSI ÉRTEKEZÉS
A CERAMATECH 2016 UTÁN
A BERALMAR A THE BIG 5 SAUDI 2016 KIÁLLÍTÁSON
KERÁMIAIPARI SZIMPÓZIUM DAKKÁBAN (BANGLADES)

Újdonságok és fejlesztések
EGY ÚJ GYÁR ÜZEMBE HELYEZÉSE BOLÍVIÁBAN

A Testület
A SZÁRÍTÁSI ÉS ÉGETÉSI ÉRTEKEZÉS

A Newsletter előző számával közölte a BERALMAR szárítási és égetési értekezésének utolsó részét. Az Értekezést cégünk két mérnöke, Artur Massaguer és Santi Amposta alkotta meg.

A kiadványt először egyetlen dokumentumban állították össze, úgy indexelve a tartalmat, hogy mindenki számára elérhető legyen az interneten. Az Értekezés így fejezetenként letölthető spanyolul, angolul és franciául, valamint néhány, még fordítás alatt lévő, hamarosan megjelenő fejezet kivételével oroszul is.

Bízunk benne, hogy olvasóink hasznát tudták venni az Értekezésnek, és az ez idő alatt keletkezett letöltés mennyiség arra enged következtetni, hogy ez így is volt.

Artur Massaguer (balra) és Santi Amposta (jobbra)

A CERAMATECH 2016 UTÁN

Ahogy azt már korábban jeleztük, január 26-a és 29-e között rendezték Moszkvában a CERAMATECH 2016-ot.

A kiállítás szép számmal vonzotta a látogatókat, akikkel a BERALMAR-nak lehetősége nyílt megosztani legutóbbi oroszországi projektjeit.

Mint ismeretes, az orosz deviza helyzete jelentősen megnehezíti az új befektetések irányában tett törekvéseket. A BERALMAR viszont hisz abban, hogy inkább előbb, mint később javulás áll be a jelenlegi helyzetben és ennek segítségével sok projekt tud majd haladni az orosz kerámiaiparban.

A BERALMAR A THE BIG 5 SAUDI 2016 KIÁLLÍTÁSON

A BERALMAR újra részt vesz a THE BIG 5 SAUDI kiállításon, amit március 7-étől 10-éig tartanak Dzsiddában (Szaúd-Arábia).

A látogatók a 2D-21-es standnál találkozhatnak a BERALMAR küldöttségével a Jeddah Centre for Forums & Events-ben. Tekintse meg a kiállítás térképét.

KERÁMIAIPARI SZIMPÓZIUM DAKKÁBAN (BANGLADES)

Az ECTS (European Ceramic Technology Suppliers) kerámiaipari szimpóziumot rendez március 7-én Dakkában, Banglades fővárósában.

A szimpóziumon, melynek témája a “European Technology Suppliers: Helping Bangladesh Improve Quality & Resource Efficiency of Its Brick Sector” címet fogja viselni, különböző európai kerámiatechnológiai beszállítók tartanak majd előadásokat, köztük a BERALMAR is. A rendezvénynek a dakkai Sarina Inn szálloda ad otthont.

A BERALMAR prezentációjában a bengáli kerámiaiparra alkalmazható technológiákról lehet majd hallani, amit Jordi Castellà, cégünk indiai területi képvislejője tart majd.

A szimpóziumon való részvételi szándékukkal kérjük keressék fel Jordi Castellà-t az alábbi e-mailcímen:jordi.castella@beralmar.com

Várjuk Önöket Dakkában!

Újdonságok és fejlesztések
EGY ÚJ GYÁR ÜZEMBE HELYEZÉSE BOLÍVIÁBAN

A BERALMAR új gyárat helyezett üzembe a bolíviai Santa Cuz de la Sierra-ban a CERÁMICA DEL ESTE számára. Az üzem napi 600 tonnás termelésre kialakított gyártósort kapott.

A projekt igen nagy számokkal rendelkezik, a napi 600 tonnás kapacitás ugyanis a legnagyobb termelési mennyiséget jelenti a dél-amerikai országban.

A BERALMAR a következő berendezéseket szállította a CERÁMICA DEL ESTE új gyárába:

- Félfolyamatos MESTRAL szárító.

- FORNTHERMIC alagútkemence 127 méteres hosszúsággal és 4,5 méteres belső szélességgel

A teljes gyártófolyamat során felhasznált üzemanyag a földgáz, ami nagyon kedvező áron érhető el az országban.

Ezekkel a sorokkal szeretnénk megköszönni a CERÁMICA DEL ESTE tulajdonosainak és vezetőségének a BERALMAR-ba fektetett bizalmat!

Beralmar, 50 years with you!
BERALMAR TECNOLOGIC S.A · Avda. Valles 304 · Terrassa, B 08220 · Spain
+34 937 312 200