*|MC:SUBJECT|*
Beralmar
Newsletter 100 - Január 2016
Becsült olvasási idő: 5 perc
 

A Testület
A 100. HÍRLEVÉL!
A SZÁRÍTÁSI ÉS ÉGETÉSI ÉRTEKEZÉS HUSZONHETEDIK SZÁMA
A BERALMAR NEWSLETTER MÁR TÖRÖKÜL IS ELÉRHETŐ
A BERALMAR AZ INDIAN CERAMICS 2016-ON
A BERALMAR A KYIVBUILD 2016-ON

Újdonságok és fejlesztések
ÚJ BIOMASSZA-ÜZEMŰ ÉGŐKAMRA SPANYOLORSZÁGBAN

A Testület
A 100. HÍRLEVÉL!

Jelenlegi számunk megjelenése egy olyan esemény, melyre különösen büszkék vagyunk, mivel elmondhatjuk, hogy immár a 100. alkalommal jelentkezünk hírlevelünkkel. Közel 10 éve, 2006 szeptemberében indítottuk útjára a Newslettert azzal a szándékkal, hogy havonta jelentkezve, számot adjuk vállalatunk legfrissebb híreiről, hogy egy kevesebb mint 5 perces olvasnivalóval bemutathassuk ügyfeleinknek, beszállítóinknak, partnereinknek, ismerőseinknek és barátainknak aktualitásainkat, technológiai újításainkat, a hónapról hónapra egyre intenzívebb kiállítási jelenlétünket és legfontosabb projektjeinket a világ minden táján, összességében tehát legrelevánsabb aktivitásainkat.

A BERALMAR Newsletter a kezdetekkor 3 nyelven jelent meg (katalánul, spanyolul és angolul), de az idő előrehaladtával mindez mára 13-ra bővült: az említett háromhoz társult a francia, a portugál, a német, az orosz, a szerb, a lengyel, a magyar, a bolgár, a román és a török – a legutóbbi a jelenlegi számtól.

A terjedést tekintve, míg az első Newsletter körülbelül 300 címzetthez jutott el, 100. számunkat több mint 2.400-an fogják megkapni.

A elmúlt, közel 10 év során a Newsletter beszámolt 19 teljes gyártósor és 72 szilárdanyag-üzemű égőberendezés üzembe helyezéséről, hogy az utóbbi idők két legtöbbet előforduló műveletét említsük.

De túl a fenti adatokon és az elvégzett munkálatokon, az első 100 Newsletter szempontjából a legfontosabbak azok a szavak, melyekkel személyesen, időről időre biztatnak minket olvasóink, hogy megéri belefektetnünk munkánkat havonta jelentkező hírlevelünkbe.

A SZÁRÍTÁSI ÉS ÉGETÉSI ÉRTEKEZÉS HUSZONHETEDIK SZÁMA

A huszonhetedik számban a 2.16-os fejezetet mutatjuk be, mely az Értekezés égetési részéhez tartozik.

2.16: A kemencékben keletkező gőzök megtisztítása.

Reméljük, olvasóink érdekesnek fogják találni a leírtakat!

A BERALMAR NEWSLETTER MÁR TÖRÖKÜL IS ELÉRHETŐ

Hírlevelünk századik száma kiváló alkalom arra, hogy bejelentsünk: a BERALMAR Newsletter már törökül is olvasható

A török nyelvet több mint 80 millió ember beszéli. Törökország mellett Cipruson is hivatalos nyelv, de kisebbségi nyelvként jelen van Romániában, Boszniában, Koszovóban, Macedóniában, Görögországban és Irakban is. Ráadásul könnyen érthető az azeri, a türkmén és a más közép-ázsiai török nyelvet beszélők számára is.

A törökkel a BERALMAR hírlevele már 13 nyelven hozzáférhető. Ez a szép mennyiség jelentős erőfeszítés gyümölcse, melyet abból az elhatározásból kezdtünk el, hogy a BERALMAR legfontosabb híreit minden ügyfelünk és barátunk számára a lehető legfrissebb formában tudjuk eljuttatni.

Tértkép azokról az országokról, ahol a török nyelv valamilyen hivatalos formában jelen van.

Térkép a török nyelvek eloszlásárol Közép-Európában.

A BERALMAR AZ INDIAN CERAMICS 2016-ON

Ahogy minden évben, a BERALMAR idén sem fog hiányozni az INDIAN CERAMICS kiállításról. A rendezvény ez alkalommal március 2-a és 4-e között várja vendégeit az ahmedabadi Gujarat University Exhibition Centre-ben.

A kiállításra ellátogatók a B Hall, B181-es standján találkozhatnak a BERALMAR delegációjával, érdekes újításokról és fejlesztésekről kaphatnak információt, melyeket különösen az indiai mely kerámiaipar igényei szerint alakítottunk ki.

Hamarosan találkozunk!

A BERALMAR A KYIVBUILD 2016-ON

Bár dátumbeli ütközés adódott a két rendezvény között, a BERALMAR az INDIAN CERAMICS mellett az idei KYIVBUILD-en is képviselteti magát, melyet szintén március 2-a és 4-e között tartanak, Kijevben.

A KYIVBUILD-et az IEC-ben (International Exhibition Centre) tartják, az ukrán fővárosban. Ez a rendezvény fix dátumként szerepel a BERALMAR naptárában már több mint 10 éve.

A BERALMAR az E6-1-es standot kapta.

Újdonságok és fejlesztések
ÚJ BIOMASSZA-ÜZEMŰ ÉGŐKAMRA SPANYOLORSZÁGBAN

A BERALMAR egy új szilárdanyag-tüzelésű égőkamrát helyezett üzembe. Egy olyan berendezésről van szó, mely manapság az egyik legkeresettebb a kerámiaiparban.

A CSD/6000-es típusú kamra 6.000.000 Kcal/óra (7.000 kWh) közvetlen tüzelésre képes. Megrendelőnk a CERAMICA ESPIRITU SANTO gyár, a spanyolországi Toledo városhoz tartozó Villaluenga de la Sagra-ban található. A berendezésnek két téglaszárítót kell hővel ellátnia.

Az égőkamra működtetéséhez több típusú biomassza is használható üzemanyagként: elsősorban a mandulahéj és a cefre.

A fent említett üzemanyagok használatából származó megtakarításokon felül a gyár CO2 kibocsátásának folyamatos csökkenése lehetővé teszi, hogy a fel nem használt emissziós jogok eladásából is további bevételre tegyen szert a vállalat.

Beralmar, 50 years with you!
BERALMAR TECNOLOGIC S.A · Avda. Valles 304 · Terrassa, B 08220 · Spain
+34 937 312 200