Beralmar - Newsletter 90 Február 2015
Newsletter 90 - Február 2015
Becsült olvasási idő: 5 perc
  • A Testület
  • A SZÁRÍTÁSI ÉS ÉGETÉSI ÉRTEKEZÉS TIZANHATODIK SZÁMA

Ebben a hónapban az Értekezés 1.13-as fejezetét közöljük, ami a szárítási részhez kapcsolódik:

1.13. Fejezet: Hőegyensúly a szárítóban.

Reméljük, Olvasóink érdekesnek fogják találni a leírtakat.

  • A SIBBUILD 2015 UTÁN

A BERALMAR idén első alkalommal vett részt a novoszibirszki (Oroszország) SIBBUILD kiállításon február 3-a és 6-a között.

A kiállításon tett első látogatásunkon szerzett tapasztalataink igen pozitívak, mivel a jelenlegi bizonytalan geopolitikai helyzet és a rubel értékvesztésének dacára a standra érkezett látogatók és a lefolytatott tárgyalások száma azt mutatja, hogy a régióban igény van az építőipar aktivitására és jelentős hajlandóság látható az új projektek indítására is.

Meg kell jegyezni, hogy a BERALMAR 2014-ben egy teljes gyártósort szállított Szibériába, ahol sikerrel üzembe is helyezte azt a Krasznojarszk közelében található Kaknszkban. Ennek megfelelően a regionális műszaki és energetikai követelmények jól ismertek a BERALMAR számára.

  • A BERALMAR A KYIVBUILD 2015-ÖN

Mint már annyi éve mulasztás nélkül, a BERALMAR idén is részt vesz a március 3-a és 5-e között tartott KYIVBUILD kiállításon az ukrán fővárosban.

Barátaink és ügyfeleink a kijevi International Exhibition Center G4-1-es standján látogathatják meg a BERALMAR delegációját.

Az üzemanyagárak jelenleg nagyon ingadozva alakulnak Ukrajnában, ami megköveteli, hogy különös figyelem forduljon az energetikai kiadásokra. Erre a problémára számos megoldást kínál a BERALMAR az ukrán gyártóknak. Reméljük, hogy az idei KYIEVBUILD megfelelő alkalomnak bizonyul, hogy beszélgessünk a témáról.

Várjuk Önöket!

  • A BERALMAR A MOSBUILD 2015-ÖN

A BERALMAR idén harmadszor visszatér Oroszországba. Ez alkalommal a MOSBUILD kiállításon képviselteti magát március 31-étől április 3-áig.

A kiállítás vendégei az L-153-as standon találkozhatnak a BERALMAR-ral az 5-ös pavilon Hall 2-ben.

A BERALMAR ilyen intenzív részvételételét az oroszországi kiállításokon az magyarázza, hogy meggyőződésünk, hogy a jelenlegi helyzetet jellemző elértéktelenedett rubel csupán múló állapot. Bízunk tehát benne, hogy ez is egy fontos alkalom lesz mindenki számára.

  • A BERALMAR A THE BIG 5 SAUDI 2015 KIÁLLÍTÁSON

A BERALMAR első alkalommal vesz részt március 9. és 12. között a THE BIG 5 SAUDI kiállításon a Szaúd-Arábiában található Dzsidda városában.

A BERALMAR csapatával a Jeddah Centre for Forum & Events épület 2A-23-as standjánál találkozhatnak.

A Vörös-tenger partján fekvő Dzsidda városa a közelmúltban a média érdeklődésének középpontjába került, amikor néhány éve bejelentette, hogy megépítik a világ legmagasabb felhőkarcolóját, a Kingdom Towert. A monumentális vállalkozást 2013 áprilisában kezdték és a 2019-es tervezett befejezés után 167 emelettel és 1 mérföldes (1,6 km) magassággal büszkélkedhet majd.

  • Újdonságok és fejlesztések
  • ÚJ PROJEKT MAROKKÓBAN MAXIMÁLIS ENERGETIKAI HATÉKONYSÁGGAL
Nyers és égetett termékekkel megrakott kocsik egy hasonló tulajdonságokkal rendelkező BERALMAR-építésű gyárban.

A BERALMAR egy új gyár, az AMINA BRIQUES felépítésén dolgozik félúton Tanger és Tetuán között. Ez az egyik legnagyobb mértékű gazdasági fejlődést mutató régió Marokkóban.

A projekt igen nagy számokkal dolgozik, minthogy az új gyártósor napi 800 tonnás termelést fog lebonyolítani különböző típusú kerámiablokkokból.

A BERALMAR a következő egységeket szolgáltatja az AMINA BRIQUES-nek:

- Teljes vágósor.

- Közvetlen nyers-anyag felrakodás a kemence-kocsikra.

- Két, egyenként 183 m-es alagútból álló LLEVANT típusú (kemence-kocsis) szárító.

- 183 m hosszú hermetikus PRESTHERMIC alagútkemence szerteágazó szolgáltatásokkal.

- Kocsi-lerakodás.

Érdemes kihangsúlyozni, hogy ennek a fajta gyártósornak a tervezését a hozzáférhető agyag tulajdonságai és az elvégzett ipari tesztek tették lehetővé, és ilyen formában a BERALMAR is teljes körű műszaki garanciát tud vállalni. A tervek megalkotásához ezen kívül az is hozzájárult, hogy a BERALMAR mindenféle típusú szárító megépítésében nagy tapasztalattal rendelkezik, így minden helyzetben a műszakilag leginkább megfelelő megoldást tudja kínálni, korlátok nélkül.

Ha ezt a projektet egyféleképpen kellene jellemezni, akkor az kétség kívül az energetikai hatékonyság lenne, melynek a BERALMAR megszállottja, így ebből a szempontból mindenképpen a legalkalmasabb partnert találta meg megbízónk. Erről egyfelől a szárítástól az égetésig közvetlen kocsikon eljutó termékek és a hermetikus kemence gondoskodik, melynek hatásfoka legfeljebb mindössze 323 Kcal/kg-os speciális szárítási és égetési fogyasztást irányoz elő. Másfelől pedig az alacsony fogyasztáshoz a felhasznált olcsó üzemanyagok járulnak hozzá: a szárító hőmérsékletét legnagyobb részben a kemencéből visszanyert forró levegő táplálja, melybe egy biomassza-üzemű (konkrétan olívaszármazék) hőcserélő is besegít, miközben az alagútkemence BIOMATIC rendszere lehetővé teszi az alternatív üzemanyagokkal, illetve párhozamosan biomasszával vagy petrol-koksszal való égetést, melyek mindegyike kedvező áron érhető el Marokkóban. A projektről teljes egészében elmondható, hogy minden ponton arra a megoldásra esett a választás, amely hozzájárul a gyár energetikai kiadásainak minimalizálásához.

Ezekkel a sorokkal szeretnénk megköszönni az AMINA BRIQUES BERALMARBA vetett bizalmát. Meggyőződéssel állíthatjuk, hogy az elkészült gyár a legversenyképesebb gyártósorok egyike lesz.



www.beralmar.com | Nyelvválasztás | Leiratkozás | Jognyilatkozat
Beralmar Tecnologic, S.A. | Avda. del Vallès, 304 | E-08227 Terrassa (Barcelona) | T. +34 937 312 200 | info@beralmar.com