Beralmar - Newsletter 76 November 2013
Newsletter 76 - November 2013
Becsült olvasási idő: 5 perc
  • Kerámiaipar
  • ECTS TALÁLKOZÓ NÉMETORSZÁGBAN

November 29-én tartották az ECTS (European Ceramic Technology Suppliers) második féléves találkozóját a németországi Hartheim-ban. Az esemény házigazdája a MASCHINENFABRIK GUSTAV EIRICH volt. Az EIRICH a csoport alapító tagja, ezen felül az egyik legaktívabb az ECTS-en belül. A cég munkája leginkább az őrlési, granulációs, szárítási és keverési technológiákban specializálódott különböző szektorok számára: hidegburkolati és szerkezeti kerámiaipar, bányászat, cement, autóipar stb. A vállalat idén ünnepli a 150. születésnapját a 11 országban megtalálható leányvállalataival együtt.

A legfontosabb téma, mely a találkozó során felmerült, a csoport új tagokkal való bővítése volt.

Az ECTS jövőre ünnepli létrejöttének 10. évfordulóját, ezért lesz különleges a következő találkozó, melyet 2014. május 15-én és 16-án tartanak az európai összefogás egyik legszimbolikusabb városában, Strasbourgban.

  • A Testület
  • A SZÁRÍTÁSI ÉS ÉGETÉSI ÉRTEKEZÉS HARMADIK SZÁMA

A harmadik számban a hetedik fejezettel ismerkedhetnek meg az olvasók, mely a szárítási folyamatokra vonatkozik:

  • 7. Fejezet: Az i-x diagram
  • 7.1: A levegő környezetbeli feltételei. A környezeti levegő feltételei.
  • 7.2: A szárítás elméleti nézőpontból.
  • 7.3: A szárítás a gyakorlatban. 1-es számú esettanulmány.
  • 7.4: A szárítás a gyakorlatban. 2-es számú esettanulmány.
  • 7.5: A szárítás a gyakorlatban. 3-as számú esettanulmány.

Reméljük, olvasóink érdekesnek találják legújabb számunkat is!

  • VIRTUÁLIS LÁTOGATÁS A BERALMARNÁL

Egy katalógus vagy egy névjegykártya mögött rejtőzhet akár egy multi cég, de egy magán lakás címe is.

A BERALMAR esetében egy jól strukturált szervezetet rejtegetnek a szóróanyagok, amely az irodáktól kezdve a gyártóműhelyekig modern apparátussal van felszerelve. Ez lehetővé teszi, hogy megalkossuk szárító és égőberendezéseink, valamint automatizmusaink teljes skáláját.

Bár gyakorlatilag van szerencsénk minden héten fogadni ügyfeleink látogatását, a BERALMAR forgatott egy kisfilmet, mely segít bemutatni a terrassai (barcelonai) székházunkat. Ez a videó mindazon kedves Ügyfelünk és Barátunk számára készült, akiknek még nem volt lehetőségük rá, hogy kapuinkon belülről is megismerhessenek minket.

Reméljük, hogy a videó valamelyest képes lesz a valósághoz hasonlóan bemutatni szervezetünket.

  • Újdonságok és fejlesztések
  • 2 ÚJ MICROMATIC RENDSZER ÜZEMBE HELYEZÉSE SPANYOLORSZÁGBAN

A BERALMAR következő projektje két MICROMATIC rendszer üzembe helyezése lesz a CERAMICA ESPIRITU SANTO gyárban Alameda de la Sagra városában (Toledo, Spanyolország). A rendszerek egy napi 500 és egy napi 600 tonna termoagyag-blokk produktivitású kemence ellátására lesznek beszerelve.

A munkálatok igen kedvező hírnek számítanak az ipar megbízhatóságát tekintve a sok szűkös esztendő után, melyek alatt – mint számos más országban is – komoly visszaesés mutatkozott a kerámia- és építőipari szektorban.

E befektetés minden kétséget kizáróan növelni fogja a CERAMICA ESPIRITU SANTO versenyképességét és lehetővé teszi, hogy nagyobb optimizmussal nézzenek szembe a jövő kihívásaival.



www.beralmar.com | Nyelvválasztás | Leiratkozás | Jognyilatkozat
Beralmar Tecnologic, S.A. | Avda. del Vallès, 304 | E-08227 Terrassa (Barcelona) | T. +34 937 312 200 | info@beralmar.com