Beralmar - Newsletter 72 Június 2013
Newsletter 72 - Június 2013
Becsül olvasási idő: 5 perc
  • Kerámiaipar
  • ECTS TALÁLKOZÓ NIMEGÁBAN (HOLLANDIA)
Dries van Hapert, a DE BOER ügyvezető igazgatója és az ECTS elnöke
A DE BOER vadonatúj egysége kívülről; Nimega közelében, Hollandiában.

Június 7-én tartotta meg idei első féléves találkozóját az ECTS, a kerámiatechnológia európai egyesülete, amely a szektor elsőszámú mérnöki irodáit és gyártóit foglalja magában.

A találkozó helyszíne a hollandiai Nimegához közel eső Wijchen városában található DE BOER gyár legújabb részlege volt. A DE BOER az ECTS egyik alapító tagja. A gyár a közelmúltban avatta fel új székházát és műhelyeit.

A találkozó alkalmával a társaság döntött az új adminisztrációs bizottság tagjairól. Az elkövetkező 3 évben az elnökséget Dries van Hapert (DE BOER) látja el Luca Caramelli (BONGIOANNI), Felipe Verdés (TALLERES VERDÉS) és Paul Eirich (EIRICH) urakkal együtt.

Két új tag bemutatására is sor került az eseményen: immár a BERNINI IMPIANTI és a FORGESTAL is az ECTS-het tartoznak. E bővítésekkel az ECTS már 24 tagot számlál.

A napirendi pontok áttekintésén túl az összejövetel – szokás szerint – egy együttes vacsorázás megtartására szolgált.

A következő találkozó november 29-én lesz az EINRICH gyárban a németországi Hardheim-ben.

  • A Testület
  • A CAMBRA 2013 DÍJAK ÁTADÁSA
Hír a terrassai újságban a minden díjazott és az eseményt elnöklő hatóságok fényképével
Ramón Sarió a köszöntő beszéde alatt.

Június 20-án adták át a 2013-as CAMBRA díjakat St. Cugat Can Magí házában. Az est házigazdája Sant Cugat polgármester asszonya Mercé Conesa és a Terrassai Kamara elnöke, Mariá Galí voltak, valamint jelenlétével tüntette ki az eseményt a katalán kormány Vállalati és Munkaügyi Minisztériumának tanácsosa, Felip Puig, illetve a Barcelonai Kamara elnöke, Miquel Valls is. Ezen kívül, a megszokottnak megfelelően, nagy létszámban képviseltették magukat üzleti, politikai és társadalmi tartományi résztvevők is.

A 2013-as díjakat a következő kategóriákban osztották ki: Internacionalizáció, Társadalmi felelőségvállalás, Innovációs, kutatási és fejlesztési motiváció, Képzés és ismeretek, Legjobb kereskedelmi és szolgáltatói kezdeményezés, Vállalati vezetés, Vállalati kezdeményezés.

Ahogy arról korábban már írtunk, a BERALMAR-t kitüntették az eseményen az internacionalizációért járó díjjal. Szintén díjazták ebben a kategóriában a LASENOR EMUL SL (Olesa, Montserrat) vállalatot is, amely az élelmiszer-adalékanyagokkal foglalkozik.

A BERALMAR ügyvezetője, Ramon Sarió beszédében köszönetét fejezte ki minden díjazott nevében és az alábbi két gondolatát emelte ki:

  • - Rendkívül fontos, hogy a katalán cégek nyissanak a külföldi piacok felé, ne érjék be a rövidtávú tervekkel.
  • - És a legfontosabb, hogy a cégek munkahelyeket generáljanak a saját társadalmuk számára és egyéb olyan erőfeszítéseket tegyenek, amelyek megkönnyítik a vállalatok helyzetét, hogy a hitelügyekbe süllyedt cégek végre ki tudjanak lábalni problémáikból.

A Vállalati és Munkaügyi tanácsos külön kiemelte azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a katalán gazdaság tesz a jelenlegi gazdasági válság nyomása alatt, illetve megemlítette az export, a kreativitás és a vállalkozói tevékenység kulcsszerepét a továbblépésben.

  • MOSZKVAI KONFERENCIA

A BERALMAR május 30-án előadást tartott a 11. KERAMITEX-en, Moszkvában. Az orosz kerámiaipari résztvevők által szervezett kongresszus témája a kerámiatechnológia.

A BERALMAR előadása, melyet Santi Amposta, a vállalat I+D részlegének felelős mérnöke és Jurij Zinyak, a BERALMAR kereskedelmi referense tartott, az égetés során alkalmazott energetikai optimalizálásra fókuszált.

A kongresszus egy rendkívül jó hangulatú vacsorával zárult az eseménynek otthont adó Hotel Ranaissance Yar éttermében.

  • Újdonságok és fejlesztések
  • SZINTÉZISGÁZ-ÜZEMŰ TESZTMODELL A KERÁMIAIPAR SZÁMÁRA

A francia CIRAD ügynökség (a mezőgazdasági fejlesztési kutatások nemzetközi együttműködési központja) Koppenhágában tartott előadást a 21. Európai Biomassza Konferencia és Kiállítás keretein belül egy szintézisgázzal működő rendszer tesztmmodelljéről, mely a szerkezeti kerámia égetését végzi. A makett a TERREAL csoport és a BERALMAR együttműködése során jött létre.

A modell működésének alapja a biomassza égetésével nyert szintézisgáz. A folyamat során 1 200 kcal/m3 szintézisgáz képződik, ez ég el az égetés közben.

A Laurent van de Steene által tartott prezentáció beszámolt a közönségnek a próbamodell azon pozitív eredményeiről, melyet a TERREAL tesztkemencéjében ért el a BERALMAR speciálisan ilyen „szegényes” gáz számára kialakított égőberendezéseivel.

Ahogy tesztelve lett a TERRAL csoport teljes termékskáláján (blokkok, metszetek, cserepek stb.) az üzemanyag bebizonyította alkalmasságát és létjogosultságát, így szabad utat kapott, hogy nagyobb terjedelemben alkalmazzák.



www.beralmar.com | Nyelvválasztás | Leiratkozás | Jognyilatkozat
Beralmar Tecnologic, S.A. | Avda. del Vallès, 304 | E-08227 Terrassa (Barcelona) | T. +34 937 312 200 | info@beralmar.com