Beralmar - Newsletter 62 2012 május
Newsletter 62 - 2012 május
Becsült olvasási idő: 5 perc
  • A Testület
  • ECTS TALÁLKOZÓ MÜNCHENBEN
Dr. Helmo Scheuch úr, a Wienerberger AG elnöke.

Kihasználva a müncheni CERAMITEC kiállítás alkalmát, az Európa legnagyobb kerámiaipari beszállítóit öszegyűjtő egyesület (ECTS, European Ceramic Technology Suppliers) a bajor fővárosba szervezte aktuális találkozóját, melyre félévente kerül sor.

A találkozó napirendi pontját képezte többek között a “Modern life, modern buildings” című film bemutatása, melyet az ECTS és annak néhány tagja - köztük a BERALMAR is - készített. A dokumentumfilm kidomborítja a szerkezeti kerámiaipari anyagok erényeit, mint a hő- és hangszigetelést, hosszú élettartamukat, valamint környezetbarát mivoltukat. A készítők szándéka az, hogy a videó a lehető legszélesebb körben elterjedjen, eljusson a világ minden kerámiaipari egyesületéhez, építőipari szervezetéhez, lakásügyekkel foglalkozó minisztériumához stb. A BERAMAR a maga részéről mindent megtesz ennek érdekében, és az anyag hamarosan elérhető lesz a vállalat weboldalán is, ahonnan minden érdeklődő szabadon letöltheti.

A találkozót megtisztelte részvételével Heimo Scheuch Úr, a WIENERBERGER AG vezérigazgatója is, aki cége vállalt irányairól, illetve a kerámiagyártók és a technológiai beszállítók közötti együttműködés lehetőségeiről tartott előadást.

Az ECTS következő találkozója idén októberben lesz, Brüsszelben.

  • A BERALMAR A CERAMITEC 2012-N

A közelmúltban ért véget a világ legfontosabb kerámiaipari kiállítása, az idén május 22. és 25. között megrendezett müncheni CERAMITEC 2012.

A BERALMAR - mint az már korábbi értesítőkben olvasható volt - idén is részt vett a kiállításon, ahogyan az elmúlt több mint 30 évben is, megszakítások nélkül tette.

A BERALMAR szempontjából az idei kiállításból levonható legfontosabb következtetések a következők:

  • Nagyfokú érdeklődés: a kiállítás alatt a BERALMAR standját szinte ostromolták a látogatók (az utolsó napot kivéve, ami a már megszokott gyakorlat szerint alacsonyabb látogatottságot mutatott).
  • Látogatók mindenfelől: a Föld kontinenseinek 33 országából fogadott látogatókat a stand.
  • A CERAMITEC megtartotta pozícióját, miszerint ez a kiállítás világszínvonalú szalonja a kerámiaipar képviselőinek.

A CERAMITEC alkalmából a BERALMAR egy papír formátumú Newsletter különszámot készített, mely azt mutatja be, milyen változásokon és fejlődésen esett át a vállalat a 2009 októberében rendezett kiállítás és a legutóbbi, 2012 májusában tartott alkalom között. Szó esik a kiadványban mindenek előtt a cég belső változásairól, az elsődleges technikai újításokról és az időszak leginkább figyelemre méltó projekt-megvalósításairól. A különszám elérhető a következő linkeken:

A CERAMITEC 2012 Newsletter különszám letöltése angolul, spanyolul és franciául (pdf)

A CERAMITEC 2012 Newsletter különszám letöltése angolul, lengyelül és magyarul (pdf)

A CERAMITEC 2012 Newsletter különszám letöltése angolul, szerbül/horvátul és oroszul (pdf)

Ezekkel a sorokkal szeretnénk köszönetet mondani minden látogatónak. Visszavárjuk Önöket 2015-ben is!

  • A BERALMAR A BATIMATEC 2012-N
Az algériai kormány lakásügyi minisztere, Noureddine Moussa Úr, látogatást tesz a BERALMAR standjánál a kiállítás nyitó napján.

A BERALMAR részt vett a május 3-a és 7-e között rendezett BATIMATEC kiállításon. Az eseménynek az algériai Algír adott otthont.

Algéria rendkívül fontos piac a BERALMAR számára. Az országban 3 teljes gyárat épített a vállalat az elmúlt tíz évben, további három felépülése pedig éppen folyamatban van.

Az algériai kerámiaipar továbbra is növekszik, a legutóbbi BATIMATEC pedig remek alkalomnak bizonyult arra, hogy előmozdítsuk az új beruházásokat érintő megbeszéléseket.

  • ÚJ MUNKAERŐ AZ AUTOMATIZMUSOK RÉSZLEGÉNÉL
Joan Manel Cantero
Miguel Aledo

Az Automatizmusok Részlege májusban két új szakértővel bővült. Új munkatársaink Joan Cantero (52) és Miguel Aledo (54).

Mindketten mechanikai szakemberek és rengeteg tapasztalattal rendelkeznek a kerámiaipari automatizmusok gyártásának és összeállításának területén.

Ez a munkaerőbővítés (csak úgy mint a korábban már említettek) annak a következménye, hogy a teljes projektekhez kapcsolódó automatizmusok területén igen magasszintű aktivitás alakult ki az utóbbi időben.

Ez úton szeretnénk üdvözölni új munkatársainkat, és kívánjuk nekik, hogy kellemesen és gyorsan tudjanak beilleszkedni a BERALMAR közösségébe!

  • Újdonságok és fejlesztések
  • GÁZÉGŐK ÜZEMBE HELYEZÉSE KÍNÁBAN

Ez alkalommal szeretnénk kiemelni egy égőcsoport üzembe helyezését különleges helyszíne miatt, mely nem más, mint Kína.

Ez az első eset, hogy a BERALMAR a kínai piacra szállított berendezést. A termetes méretű égők földgázzal üzemelnek és 143 tűzponttal tűzelik az újonnan kialakított alagútkemencét, melynek hozzávetőleges termelése 700 tonna/nap.

Az égőcsoport nagysebességű FOC, illetve folyamatos és váltakozó lángú impulzusos ICV modellekből áll.



www.beralmar.com | Newsletter-i kedvencék | A newsletter fogadásától való eltekíntése | Törvényi figyelmeztetés
Beralmar Tecnologic, S.A. | Avda. del Vallès, 304 | E-08227 Terrassa (Barcelona) | T. +34 937 312 200 | info@beralmar.com